Barion Pixel

Hirdetés

HR szakemberként több éves tapasztalattal rendelkezel, ember központú vagy, kreatív ötletekkel és türelemmel képes vagy összetartani, motiválni egy nagyobb csapatot is? Mindezt úgy, hogy a cég érdekeit is szem előtt tartod? Hogyha szívesen dolgoznál HR GENERALISTA pozícióban egy több mint 20 éve a piacon lévő magyar IT cég debreceni irodájában most itt a lehetőség!

Amit a cégről érdemes tudnod:

Több mint 20 éves múlttal rendelkező magyar szoftverfejlesztő vállalat, aki magas szintű vállalatirányítási rendszereket és üzleti intelligencia rendszereket fejleszt és vezet be ügyfelei számára. A cégnél 100 főnél is többen dolgoznak az ügyfelek igényeinek kielégítésén.

Partnerek márkáit biztosan Te is jól ismered.

Az iroda Debrecen szívében modern irodaház legfelső emeletén talált otthonra, ahol családias hangulatban szuper körülmények között folyik a munka. Napközben feltöltődhetsz a tetőteraszon vagy levezetheted a stresszt a csocsó asztal mellett.

Csapatépítőkön és családi napokon pedig közösen engedhetitek ki a gőzt évente többször is.

Fő feladatod lesz szívvel-lélekkel a kollégákért dolgozni, jobbá tenni a szervezet működését. Valamint:

  • A toborzási-kiválasztási folyamatok teljes körű menedzselése.
  • A személyügyi adminisztráció és a munkaviszony létesítésével és megszüntetésével összefüggő feladatok ellátása.
  • A meglévő HR folyamatok tovább fejlesztése.
  • Kapcsolattartás a partnercégekkel.
  • Bérszámfejtés előkészítése.
  • Képzési igények felmérése, tréningek szervezése.
  • A munkaerő piaci és munkajogi változások figyelemmel kísérése és alkalmazása.
  • A vezetők támogatása.

Ki az akit keresünk:

  • Felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezik.
  • Legalább 5 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a HR területéről.
  • Vannak vezetői tapasztalatai.
  • A csapat része és a jobbá tételéért dolgozik.
  • Kreatív, innovatív ötletekkel igyekszik jobbá tenni a minden napokat.
  • Rendszerszintű, komplex gondolkodás mód jellemzi.
  • Kiváló kommunikációs, kapcsolatteremtő és együttműködési képessége van.

Amit a cég kínál számodra:

  • Munkakörödnek megfelelő, versenyképes juttatások.
  • Hosszútávú munkalehetőség egy pénzügyileg is stabil cégnél.
  • Itt megvalósíthatod innovatív ötleteid.
  • Támogató cég vezetés és jó fej, segítőkész kollégák várnak, egy igazi csapat.
  • Modern irodai környezet Debrecen belvárosában.
  • Home office lehetőség.

Egyéb info

Hogyha sikerült felkeltünk érdeklődésedet várjuk jelentkezésed az allas@aidehungary.hu e-mail címen önéletrajzod kíséretében.

Referenciaszám:

DBII052001

Hirdető:

AIDe-Hungary Kft.

A cég bemutatkozása

Lejárat dátuma:

2022.08.27

Munkavégzés helye:

Debrecen

Kategória:

HR generalista, Specialista

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő 8 óra

Elvárt szakmai tapasztalat:

Nem igényel tapasztalatot

Elvárt végzettség:

Egyetem / Főiskola

Munkarend:

Általános

E-mail cím:

allas

Munkavégzés helye